Alkotmányba foglalnák Franciaországban az abrotuszhoz való jogot
A frissen benyújtott törvényjavaslat egy olyan rendelkezést is tartalmaz, amivel ellehetetlenítenék, hogy bárkit is megfosszanak az abortuszhoz való jogától.
A frissen benyújtott törvényjavaslat egy olyan rendelkezést is tartalmaz, amivel ellehetetlenítenék, hogy bárkit is megfosszanak az abortuszhoz való jogától.
Az USA legfelső bírósága az 1973-as Roe kontra Wade döntéssel ment most szembe. Missouri államban a döntést követően fél órán belül teljes abortusztilalmat vezettek be.
Feltűnhet, mennyi a hasonlóság az előválasztáson győztes Márki-Zay Péter – mára odalett – imázsa, és a 45 éve, 1977-ben elnökké választott populista Jimmy Carter között. Megválasztásából okulhatnak a magyar politikusok.
A korlátozások ellenére is nagyon megy a termék a fiatalok között.
Az Egyesült Államok külügyi szóvivője egy sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy a NATO tagállamai elleni támadást Amerika elleni támadásnak minősítenének.
Lincoln elnök is a feketék szóvivőjének tartotta Frederick Douglasst, akinek életéről dokumentumfilmet mutat be az HBO Max.
A WikiLeaks alapítója fellebbez a döntés ellen.
A koronavírus elleni harc ikonikus alakja 81 éves, de be van oltva és otthon lábadozik.
Az Egyesült Államokban azonban hiába lehetséges egy ideje, hogy a szülők beoltassák 5 és 11 év közötti gyerekeiket is, ezen korosztálynak mindössze 29 százaléka kapta meg eddig a vakcinát.
A 18 éves Payton Gendron több órát vezetett azért, hogy elérje Buffalo azon részét, ahol többségében feketék laknak. Egy szupermarketben kezdett lövöldözni, miközben rasszista szövegeket ordibált.
Legalábbis az Egyesült Államokban: a cég leveszi az étlapról az egészséges fogásokat, hogy nagyobb legyen a nyereségük.
Utakat, hidakat, épületeket mosott el a Yellowstone Nemzeti Park több folyója, miután heves áradásokat okoztak az özönvízszerű esők és a hegyekben megmaradt hó hirtelen olvadása. Több településről is ki kellett telepíteni a lakosokat, azt nem tudni, hogy a látogatók közül hányan ragadtak a parkban, amit le is zártak.
Tizenhét hónapja élt a rendelkezés.
Tolvajok, agresszív sofőrök, homofóbia, csapnivaló állami egészségügy. Összegezte az angol, a kanadai, az amerikai és az ausztrál külügy, mire érdemes vigyáznia annak, aki Magyarországra utazik.
Meg kell és meg lehet reformálni a nyugati katonai tömböt, de senki se higgye, hogy egyhamar – véli Edward Lucas, az Európai Politikai Elemző Központ nevű agytröszt külső munkatársa, az Economist korábbi vezető szerkesztője.
Új tanúvallomások és videók arra utalnak, hogy Donald Trump nem akarta, hogy a Capitolium ostroma gyorsan véget érjen.
A vezető lap fő külpolitikai kommentátora, Thomas Friedman véleménycikkében döbbenetesnek nevezi, hogy Amerika többsége támogatja az ukránok nagyvonalú támogatását, miközben a lakosság ezer más kérdésben rendkívül megosztott. Főként úgy, hogy az amerikaiak java része pár hónapja még nem tudta volna megmutatni a térképen, hol is van Ukrajna.
Miután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megszüntette az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmét, egyre több cég akarja fedezni az abortuszta utazó munkavállalók költségeit.
Ausztrália, az Egyesült Királyság, Új-Zéland, az Egyesült Államok és Japán új csoportot hozott létre, hogy erősítsék gazdasági és diplomáciai kapcsolataikat a csendes-óceáni térség országaival.
Az amerikai elnök bírálta a legfelső bíróság döntését, amivel eltörölték az alkotmányos abortuszjogot az Egyesült Államokban.